OM-azon.: 035166

Híreink

Zrínyi matek

A Zrínyi Ilona Matematika Versenyen iskolánkból a következő tanulók jutottak tovább: Gábelics Tamás, Komáromi Bence, Dudás Réka, Herkules János, Martonfi Dorka, Sebők Ferenc, Südy Johanna, Takács András, Kiss Zoé Hanga, Sándor Rozália, Varga Botond Bernát, Bai Zsombor, Herkules Panna Lilla, Sándor Gergely, Végső Zsombor, Váraljai Kata Júlia, Kim Hunor, Várhegyi Ádám GRATULÁLUNK! További jó készülést!

Karácsonyra készülve…

Mi is ott lehettünk a Soroksár Önkormányzata által szervezett adventi programsorozaton. Örültünk a meghívásnak. Diákjainkra büszkék lehetünk. Köszönjük a gyerekek és szülők együttműködését, munkáját! Felkészítő tanárok: Kovács Márta és Lászlóné Molnár Ágnes (A képre kattintva látható egy összefoglaló a műsorból)

Diákjaink a fizikában is otthon vannak

A Fizikai Kísérletek Országos Versenyét Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanár emlékére minden évben megrendezik. A mi iskolánk először próbálta ki magát ezen a megmérettetésen. Várhegyi Ádám és Eiszrich Tamás, 8. b osztályos tanulóink időt, munkát nem spórolva rengeteget dolgozott. A komoly készülésnek meg is lett az eredménye: A FIÚK MEGNYERTÉK a VERSENYT. Felkészítő tanáruk: Csurgyók Edit…
Read more

Suliváró

Kedves leendő elsősök szülei! Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek a SZÜLŐI FÓRUM rendezvényünkre! Akik nem tudtak jönni, ne szomorkodjanak! Lesz még alkalom a találkozásra! Újabb program kerülhet a naptárba:                         SULIVÁRÓ Játékos foglalkozásra hívjuk a gyerekeket.      Időpont: január 31. szerda, 16.30.

Januári készpénzes befizetés

Tájékoztató a januári készpézes befizetésről.

Mikulás Kupa

A hagyományokhoz híven iskolánk rendezte meg december 6-án a kerületi Mikulás Kupát. Az 1. korcsoport tagjai minden versenyszámban fölényes győzelmet arattak az induló négy iskola csapatai ellen. A 2. korcsoport tagjai izgalmasabbá tették a versenyt, hiszen nagyon szoros küzdelemben szerezték meg az első helyet. Felkészítő tanárok: Miskiné Fábián Anita, Komjáthy Sándor GRATULÁLUNK!

Szépkiejtési verseny

A héten rendezték a Kazinczy Ferenc nevét viselő szépkiejtési verseny kerületi fordulóját. Az 5-6. évfolyamos diákok közül Kiss Zoé, Lénárt Levente és Lakatos Hanna Málna, míg a 7-8. osztályosok kategóriájában Ács Lia, Béres Jázmin és Juhász Máté képviselték a Törököt. Mindannyian bizonyították rátermettségüket színvonalas előadásukkal. Külön gratuláció illeti meg a dobogós helyezést elért tanulóinkat! 5-6.…
Read more

„Mondd ki szépen!”

2023. november 23-án került sor a Montágh Imre emlékére rendezett „Mondd ki szépen!” fővárosi szépolvasási verseny döntőjére a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Kerületünket Dudás Réka 4. a osztályos tanuló képviselte. Annak ellenére, hogy az első három helyezett közé most nem került be, Réka rendkívül szépen, pontosan és ügyesen olvasott, méltán lehetünk…
Read more

Egészségnap

Egészségnapot tartottunk a felső tagozaton. A különböző témákról orvostanhallgatók tartottak érdekes előadásokat. Meghívásunkat elfogadta egy mentőtiszt és egy patológus is. Iskolánk védőnője is színesítette a palettát. Témák: káros szenvedélyek, cukorbetegség, védőoltások, drogprevenció, újra élesztés, egészséges táplálkozás, antibiotikumok, elsősegélynyújtás, diéták Szuper volt! Szervező: Horváthné Roskovenszki Enikő KÖSZÖNJÜK!

Angol szépkiejtési verseny

Rengetegen eljöttetek. Rászántátok időtöket, dolgoztatok remekül. Jár is nektek a megérdemelt ANGOL ÖTÖS. GRATULÁLUNK! Köszönjük munkátokat! 5. évfolyam Fazekas Luca, Gábelics András Márk, Kovács Maja, Kósa Levente, Leskó Léna, Szalánczi Szófia Panka, Szécsényi Soma, Timári Dominik, Varga-Csók Elizabeth, Zaránd Dániel 6.évfolyam Babinszky Bea, Böröndy Lotti, Farkas Réka, Fellegi Réka, Fényes Ágnes Dorina, Györke Attila, Horváth…
Read more